The Whangie - Queen's View

Sziasztok!

A skót táj sziklákkal, erdővel és hegyekkel
Kilátás az úton
Nem olyan régen, egyik kedves barátunkkal, Jim-mel mentünk kirándulni. Ő az egyik "kertszomszédunk", nagy hegymászó, szinte minden héten egyszer megy kirándulni valamerre Skócián belül. Legutóbb volt szerencsénk hozzá, hogy vele menjünk mi is, és már alig várjuk, hogy újra együtt menjünk vele valamerre, hiszen ő mindent tud a skót hegyekről! Kocsival mentünk, így kényelmesen utaztunk. Az első "megálló", Jim szerint, Skócia legkisebb falujába vezetett, ami valójában egy sorház volt, 4 számmal és ajtóval. A ház mellett pedig egy vízesést láttunk, nagyon szép csöndes vidék volt. Jim mesélte, hogy régen ide járt pecázni, és hogy néha még a lazacok is idemerészkednek, olyan tiszta és nyugodt itt a víz. 


A legkisebb skót falu
A "legkisebb" skót falu

Falusi házikó Skóciában
Falusi házikó

Mesterséges mini vízesés Skóciában
A kis vízesés

Gartness Bridge
Gartness Bridge


Skót virágok dézsában
Virágok dézsában

Skót virágok dézsában
Skót virágok
Ahogy elhagytuk a kis falut, Jim megmutatta nekünk a kis "Hobbit" házikót, amit nem messze az út mellett láttunk. Nagyon aranyos volt, szóval lekattintottuk nektek:

Hobbit házikó Skóciában
Hobbit házikó Skóciában
Majd ezután lassan megérkeztünk a kirándulásunk "kezdőpontjához", ahonnan a kirándulóösvény indult. Ez egy parkoló, amit a "Queen's View carpark"-nak hívnak, kicsit Milngavie után van az A809-es úton, ha nincs kocsi, akkor a 8-as busszal lehet ide kiérni. Itt leparkoltunk, Jim adott nekünk pár túrabotot a kocsi hátuljából, hiszen nála mindig van, és mehettünk is. Jim elmondta, hogy ez az a hely, ahova a legtöbb glasgow-i család jön kirándulni, ha szép az idő, hiszen könnyen megközelíthető, és nagyon szép is. A legjobb túravezetőnk segítségével hát nekiindultunk. 

Queen's view carpark
Queen's view carpark
A hegymászók mennek megmászni a Whangie-t
A hegymászók

A túra kezdete a Whangie-re
A túra kezdete

A parkoló már kicsit fentebbről
A parkoló már kicsit fentebbről

Vadvirágok Skóciában
Vadvirágok

Megyünk felfelé a Whangie-n
Megyünk felfelé

Kilátás a Whangie kirándulás alatt
Jim-mel az első kilátópontról
Ahogy haladtunk a hegyen felfelé, egyre szebb és szebb kilátás fogadott minket. Minden csodásan zöld volt, kilátás nyílt a Loch Lomond-ra, és a kis szigeteire is. Jim gyorsan haladt az élen, mi pedig próbáltuk tartani vele a lépést, pedig nem vagyunk annyira lassúak, eléggé formában vagyunk, de Jim, na ő aztán szinte rohant előre. Íme pár kép a mászásról:

A két hegymászó a zöld skót táj előtt
A két barát már leelőzött

Kilpatrick Hills
Kilpatrick Hills

Mesés, fehér pamutszerű virágok a mezőn Skóciában
Mesés, fehér pamutszerű virágok a mezőn

A hegymászók a távolba tekintenek Skóciában
Jim és Gabi kémlelik a közeli hegyeket

A túra Skóciában kzel Glasgow-hoz
A túra

Fenyves Skóciában
Fenyves
Loch Lomond és a kis szigetei
Loch Lomond és a kis szigetei

Hegymászó a skót hegyekben
Gabi a hegymászó

A skót hegyek és fenyőerdő
A táj és a vonalak

A kitaposott út a hegyekben Skóciában
A kitaposott út
A skót táj fenyőkkel
Gabi és a táj
Szépen haladtunk előre, csodás tájakat láttunk. Nekem nagyon tetszettek a kis fehér "pamacsvirgok", szétszórva a mezőn. Olyan sok volt belőlük, és olyan széppé tették a tájat. Hát akárki akármit mond, a skót táj magávalragadó! Lassan elértük a "Whangie"-t, ami egy hosszú sziklarepedés a Kilpatrick's Hill-en, kb 100 méter hosszú. A legenda szerint, az ördög ostorcsapása hasította szét a sziklákat, kialakítva a különleges ösvényt, amin mindenki keresztülhaladhat a túra során. Mi itt meg is pihentünk kicsit, meguzsonnáztunk, és csodáltuk a hatalmas sziklákat, és a természet erejét. 

The Whangie
The Whangie

Megérkeztünk a sziklarepedéshez a Whangie-nél
Megérkeztünk a sziklarepedéshez

Sziklákkal teli skót táj
Sziklák mindenütt

Skóciai kirándulás The Whangie
The Whangie

Kilátás a Whangie-ből
Kilátás a Whangie-ből

Uzsonna a skót hegyekben kirándulás
Uzsonna a hegyekben

Skóciai kirándulás a sziklás Whangie-ben
Gabi a sziklafalon

Kilátás a Whangie-ből
Kilátás
Ezután folytattuk az utunkat, hiszen el kellett jutni a kilátóhoz, a legmagasabb pontra. A skót táj maradt a "megszokott": zöld fű, hegyes táj, vadvirágok, sziklák, és igazi nyugalom. Lehet, hogy ez a táj kicsit zord sokak szerint, de mi mégis barátságosnak hisszük. Minket elvarázsolt, és mindig újra magával ragad. Fel is értünk a csúcsra:

Skóciai kirándulás és túra a hegyekben
A túra folytatódik

A skót tájak mind elragadóak
Továbbra is szép a táj

A Whangie csúcsa
A hegytető

A Whangie csúcsa
A csúcsotjelölő kővel

A Whangie csúcsa
A kis fehér pamacsok

Glasgow a hegytetőről, a távolból
Glasgow a hegytetőről

Skóciai barangolás a dimbes-dombos tájon
Dimbes-dombos

Sziklacsúcs és a kőtorony skóciai kirándulás
Sziklacsúcs és a kőtorony

Visszafelé a parkolóba túrabottal
Visszafelé a parkolóba

Lassan sajnos visszaértünk a parkolóba és véget ért az utunk. Nagyon jól éreztük magunkat, és csodás időnk is volt. Aztán hazakocsikáztunk és megpihetünk. Már alig várjuk a következő utat Jim-mel!

Minden jót kívánunk,

Ruby és Gabi

Címkék: , ,